fbpx
Oldal kiválasztása

Interjú Kövesdi Eszterrel, aki amellett, hogy okleveles közgazdász, bölcsész, mérlegképes könyvelő, pszichológus, viselkedéselemző, business coach, szuperérzékeny emberekkel is foglalkozik, mint tanácsadó. A szuperérzékenység területére először saját, majd kislánya tapasztalatai miatt tévedt, így saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen szuperérzékenyként élni, és így (szuperérzékeny) gyermeket nevelni.

 

Felsorolni is sok, hogy mennyi mindennel foglalkozol/foglalkozták az elmúlt évek során, meg sem merem kísérelni, hogy kiszámoljam, hogy hány évig tanultál, mire odaértél, ahol most vagy.

Hogy látod magadat, ennyi terület után, megérkeztél valahová, megtaláltál valamit, amit kerestél?

Igen mindenképpen azt érzem, hogy ez az én utam, és ha nem is elsőre, de másodikra sikerült megtalálnom, hogy mi az, amivel szeretek foglalkozni és ehhez csak hozzá tettek a korábbi tanulmányaim. Így utólag sok minden értelmet nyert, köztük az is, hogy miért szeretek annyira tanulni, miért keresem mindig az új lehetőségeket, miért vagyok maximalista és miért szeretem annyira a kiszámíthatóságot. Persze az előbbieken kívül még sok minden mást is tudnék a szuperérzékenységgel magyarázni, de most már az a küldetésem, hogy mindezt a tudást és tapasztalatot, amit ennyi idő alatt felhalmoztam, tovább tudjam adni és ezáltal másoknak is segíteni tudjak, hogy megtalálják az útjukat.

Fotó: Köő Adrien

Mi az az 5 tény, amivel be tudnád mutatni a szuperérzékenységet egy olyan embernek, ami bár lehet, hogy magán, vagy szerettei között tapasztalta, de még nem hallotta ezt a kifejezést?

Hacsak ötöt kellene kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy sok szuperérzékenyre jellemző, hogy alulértékelik magukat, ami elsősorban maximalizmusokból ered. Úgy érzik sosem elég jók.

A másik, hogy nagyon átveszik mások hangulatát, rezdüléseit, pontosan ezért nem is szeretik a felszínes dolgokat, de lehetséges, hogy egy idő után ez teherré válik számukra és túlingerlődnek, azaz kifáradnak.

Nagyon fontos számukra a kiszámíthatóság, ami egyfajta biztonságot is jelent. Ezért nagyon szeretnek előre tervezni és a változásokat nehezen viselik.

A szuperérzékenység egyik nagy előnye a kreativitás, az a mélység és alázat, amivel hivatásuk felé fordulnak, így nagyon nagy dolgokat tudnak véghezvinni, hogy megfelelően használják a képességeiket és felismerik a határaikat.

Viszont az érzékenység sajnos azzal is együtt jár, hogy érzékenyebbek a fájdalomra és hajlamosabbak az allergiára.

Milyen jó hírrel tudsz szolgálni azoknak, akik ebbe a 20%-ba tartoznak, akik szuperérzékenyek?

A jó hír, hogy hatalmas tehetség lakozik egy szuperérzékeny emberben és a megfelelő környezetben, kellő tudatossággal, ezt ki is lehet bontakoztatni.

 

Milyen kihívásokkal, problémákkal találkoznak ők a hétköznapokban, akár szülőként, akár a többi életszerepükben?

A legfőbb kihívás, amivel szembe kell nézniük, mind a gyerekeknek, mind a gyerekek szüleinek, hogy hajlamosak már óvodáskorban a szuperérzékeny gyerekeket félénknek, visszahúzódónak, bátortalannak címkézni. Esetleg az is előfordulhat, hogy ezt az óvatosságot félreértelmezi a környezet és akár autizmusra is következtethetnek. Ha egy szuperérzékeny túlingerlődik, nehezebben tud koncentrálni, így akár tévesen figyelemzavarosnak is bélyegezhetik a gyermeket.  Ebből a gyerekkori címkékből pedig felnőtt korban komoly önbizalomhiány alakulhat is. Sok szuperérzékeny emberben hatalmas az empátia, hajlamosak mindig másokat maguk elé helyezni, ami egy idő után oda vezet, hogy elkezdik önmagukat keresni és rájönnek, hogy egész életükben csak másoknak próbáltak megfelelni és fogalmuk sincs, hogy valójában nekik milyen vágyaik vannak.

Milyen megoldásokat tudsz nekik javasolni, hogyan tudnak teljes életet élni szuperérzékeny szülőként? Mire érdemes odafigyelniük a hétköznapokban?

Kész megoldások sajnos nincsenek. Úgy, ahogy minden ember más, úgy minden szuperérzékeny is más. A szuperérzékenyek 30%-a extrovertált, 70%-uk introvertált. Vannak az ingerkereső és az ingerkerülő szuperérzékenyek, illetve fele-fele arányban nők és férfiak. A legfontosabb talán, hogy szuperérzékeny szülőként se felejtsük el a határainkat és mégha néha nehéznek is tűnik megoldani, de akkor is legyen egy kis „én-idő” mindennap, ahhoz hogy teljes értékű szülei lehessünk a gyermekeinknek. Hiszen a szuperérzékeny gyermekek szüleik minden rezdülését átveszik, így a szuperérzékenyek esetében különösen igaz a mondás: „boldog anya, boldog gyerek.”

Mik azok az előnyök, melyekkel egy szuperérzékeny ember rendelkezik, mik lehetnek az ő erősségei nap, mint nap?

 

Az intuícióik nagyon jók, nagyon értelmesek, megfontoltak, óvatosak, lelkiismeretesek, így ha bízunk magunkban vagy akár egy szuperérzékeny barátunk megérzéseiben, akkor nagyon hasznos tanácsokat kaphatunk, és sokat tanulhatunk tőlük. Hiszen nemhiába, hogy az egykori királyi tanácsadók leszármazottai a szuperérzékenyek.

A fentiek közül melyiket tartod saját részedről a leghasznosabb, szuperérzékeny vonásodnak és hogyan használod ezt a hétköznapokban?

Talán az intuíciót, és amit a munkámban is használok minden nap, hogy a másikra olyan mértékben tudok koncentrálni, hogy nem csak a szavait hallom, hanem átveszem minden rezdülését, érzem a ki nem mondott szavak súlyát, ami egy pszichológus-coach számára nagyon hasznos tud lenni. Így igazán kapcsolódni tudok minden kliensemhez.

Köszönöm szépen Eszternek, hogy nyitott volt erre az interjúra, és megosztotta velünk a szuperérzékenységben rejlő lehetőséget és a jó tanácsokat, hogy mire érdemes odafigyelnünk, ha mi is ezen különleges emberek csoportjába tartozunk.

Ha kíváncsi vagy, hogy te szuperérzékeny vagy-e itt megnézheted: https://pszichologuscoach.hu/szupererzekenyseg/

Fotók: pixabay.com

Megosztás

[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ne várj tovább! Kezdd el már most a változtatást!